"Elsőként az MAN kötelékében és az Ön szolgálatában!"

Üdvözöljük az INTER-ÉPFU Kft. weboldalán


Az INTER-ÉPFU Kft-t 1992-ben alapítottuk meg a régi ÉPFU bázisán külső és belső befektetőkkel közösen. Tevékenységi körünkbe tartozik a nemzetközi fuvarozás, spedíció, valamint szervizeléssel és haszongépjármű-kereskedelemmel is foglalkozunk.

Cégünk az első MAN típusú járművek beszerzésével egy időben, 1991-ben kapta meg a gyári hozzájárulást az első magyarországi MAN Márkaszerviz felállítására. Az első időszakban a saját járművek karbantartása, illetve a Magyarország területén meghibásodott külföldi járművek javítása tartozott a szerviz feladatkörébe. Később, ahogy a típus elterjedt a magyar fuvarozók között, a hazai megrendelőink köre is jelentősen bővült. Mint az MAN hivatalos szervizpartnere, közvetlen kapcsolatban állunk a gyár illetékeseivel. Tevékenységünket folyamatosan segítik, illetve ellenőrzik. Javítási technológiánkat gyári dokumentációk, utasítások és tájékoztatók szabályozzák. Éppen ezért a szavatossági időn (garancián) belüli járművek javítását, karbantartását is el tudjuk végezni.

Szervizünk munkanapokon 6.30-16.30 óráig tart nyitva.

Alapvető feladatunknak tekintjük a járművek időszakos karbantartásának, szemléinek tökéletes elvégzését, ezzel ugyanis elkerülhetők a későbbi meghibásodások.

Saját járműparkunk szintén 1991 óta használ MAN járműveket a nemzetközi fuvarozásban. 

Elhihetik, hogyha nem lennénk megelégedve az MAN járművek megbízhatóságával, gazdaságosságával, nem használnánk azokat. Járműveink folyamatosan cserélődnek a techikai változások és a megrendelői igényeknek megfelelően. 2013 tavaszán elsőként helyeztük forgalomba, az azóta is remekül működő MAN TGX EURO 6-os nyergesvontatónkat. Emellett a flottánkban megtalálhatóak Euro 5-ös +EEV járművek is. Feladataink döntő többsége a ponyvás félpótkocsis áruk kiszállítására korlátozódik. 


MAN Szerviz és Alkatrész

INTER-ÉPFU Kft.


Az MAN hivatalos szervizpartnereként közvetlen kapcsolatban a gyár illetékeseivel, vállaljuk meghibásodott járművek karbantartását, szemlék elvégzését, garanciális javításokat.

További részletekért kattintson az alábbi linkre:

MAN szerviz és alkatrész

Jármű- és alkatrészértékesítés

INTER-ÉPFU Kft.

MAN új és használt tehergépjárművek, valamint minőségi, gazdaságos, gyári MAN cserealkatrészek értékesítése.

További részletekért kattintson az alábbi linkre:

Járműértékesítés

További részletekért kattintson az alábbi linkre:

Alkatrész értékesítés

Szállítmányozás

INTER-ÉPFU Kft.

Szállítmányozási és speditőr tevékenységet is folytatunk. Fuvarfeladatokkal, megbízásokkal kapcsolatban a lenti linkre kattintva tájékozódhat.

További részletekért kattintson az alábbi linkre:

Szállítmányozás
 

Fuvarozás

INTER-ÉPFU Kft.

Jelenleg 22 db MAN szerelvényünkkel nemzetközi fuvarfeladatokat vállalunk. Ebből 3 db E5-ös 12 szerelvény már rendelkezik E5+EEV-s és (elsőként Magyarországon) 7 járművünk Euro6-os emissziónormával.

További részletekért kattintson az alábbi linkre:

Fuvarozás